Szegeden lesz a 2008-as európai nemzetközi Drupalcon!

Végre felpezsdül egy kicsit a Drupal újra, ugyanis Szegeden lesz a 2008-as európai nemzetközi Drupalcon!

Szegeden lesz idén augusztus végén (2008. augusztus 27-30.) a nemzetközi Drupalcon sorozat idei európai rendezvénye! A Drupalcon Szeged 2008 nevű rendezvényre körülbelül ezer résztvevőt várunk a világ minden tájáról. Bár ezzel még a sokezer főt mozgató SZIN fesztivállal (mely a konferenciával egyidőben lesz) nem vesszük fel a versenyt, így is annyi hotel és hostel szobát fogunk megtölteni, hogy bátran keresztelhetjük Szegedet Drupaltown-nak is. Annak érdekében, hogy minden résztvevő szállást tudjon találni, már most előre lefoglaltunk több száz hotelszobát.

Ugyan én már egy jó ideje (kb 2 hete) tudok a dologról, nagyon örülök, hogy végre hivatalosan is kiderült. Az egész családdal levonulunk Szegedre, ahol születtem, és jól érezzük magunkat a többi drupalos társaságában. Már nagyon várom.

comments powered by Disqus